Mikor kell szakemberhez fordulni mozgásfejlődés során?

Az előzőekben részletesen ismertettük, hogy az otthoni gyakorlás - ösztönzés csak az alapvetően szabályos fejlődésmenetű gyermekeknél lehet eredményes, ugyanakkor súlyosabb gondok esetén szakemberhez kell fordulni.

A tájékozottság mellett minden szülőt arra biztatnánk, hogy hallgasson a megérzéseire. Ha úgy érzi, hogy valami nem stimmel gyermeke fejlődésével, akkor érdemes a korai fejlesztéssel foglalkozó szakemberekhez fordulni, csak ők lesznek ugyanis azok, akik megfelelő kompetencia birtokában szakvéleményt tudnak adni a baba fejlődéséről.

Hogyan motiválhatod gyermekedet az egyes mozgások elsajátítására?

A mozgásfejlődés rendkívül fontos és meghatározó része a gyermek fejlődésének. Ez nem csupán az egyes mozdulatok kivitelezése érdekében van így, hanem bizonyos agyi tevékenységek kialakulásában is komoly szerepet játszik.

Beszédfejlődés 2-3 éves kor között

A kisgyermek egyre ügyesebben fejezi ki magát, így már nem csak közvetlen környezete érti meg.

A babanyelvből szépen, lassan anyanyelv lesz.

A kisgyermek beszédfejlődése:

Beszédfejlődés 1-2 éves kor között

Az első életév betöltésekor a gyermek általában már eljut addig, hogy néhány szót használ. Ezek a szavak elsősorban közvetlen környezetének személyeit (anya, apa, mama, tata, nena…) és tárgyait (baba, labda, pohár…) jelentik.

A szavak elsajátításának feltétele és előzménye, hogy az aktívabb cselekvéssel, helyváltozatással a gyermek tevékenységszintje emelkedik.

Beszédfejlődés az első életévben

A kisbaba életének első éve sok tekintetben nagyon látványos, elsősorban a mozgásfejlődés terén látható, milyen nagy utat járt be a kicsi. A beszédfejlődés terén inkább a második évben történnek nagy változások, de hogy értsük a szavak, mondatok kialakulását, érdemes áttekinteni, hogyan fejlődik a csecsemő kommunikációja.

Fontos leszögezni, hogy minden gyermek más ütemben fejlődik, ezért ha eltérések találhatók az átlagos fejlődéstől, az még nem jelent gondot.

А baba társas képességeinek fejlesztése

A simogatás, a szemkapcsolat és a dajkabeszéd olyan ingerek, melyek oxitocin hormon termelődését indítják el az agyban, ennek köszönhetően fejlődnek a baba társas képességei, vagyis egyre rátermettebben kezdi el használni kommunikációs és érzelemfelismerő készségét.

Még ugyan folynak a kutatások ebben a témakörben, mégis az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az agyban termelődő oxitocin hormon szerepe kulcsfontosságú lehet.

Mozgásfejlődés – jó tanácsok

A mozgásfejlődés az egyik legfontosabb dolog egy kisbaba életében, mely igen meghatározó.

Korai fejlesztéssel foglalkozó szakemberek évek óta azt hangsúlyozzák, hogy a szülőknek is megfelelő tájékoztatást kellene kapniuk arról, hogy gyermekük mozgásfejlődése megfelelő módon alakul-e.

Ahogy fejlődik az idegrendszer úgy hozza az egyre magasabb szintű, bonyolultabb mozgásokat.

 

Mozgásfejlődés alapjai

Az újszülött először találkozik a gravitációval születése pillanatában. Ehhez az egyensúlyi rendszere révén tud alkalmazkodni, mozgásfejlődését pedig mindvégig a nehézségi erő elleni küzdelem határozza meg.

A mozgásfejlődés első állomása, amikor négy hetesen a csecsemő hasonfekvésben néhány másodpercre felemeli a fejét.

Mozgásfejlődés

A mozgásfejlődés olyan, mint az építőkocka: szintjei egymásra épülnek, s ha az egyik elem hiányzik, az egész rendszer meghibásodik, mert minden mindennel összefügg.

A mozgásfejlődés öröklődően kódolt programja már az anyaméhben elkezdődik. Az idő előrehaladtával egyre bonyolultabb mozgásformákat tesz lehetővé, ám mindezt fokozatosan.

Mozgásfejlődés az első életévben

Egy év alatt a magatehetetlen újszülött kisbabából két lábon járó totyogós lesz. Hihetetlen élmény nézni rohamos fejlődésüket, ahogyan napról napra tanulnak, a gyakori kudarc ellenére is fáradhatatlanul próbálgatják az egyes mozgásformákat.