Te is vonj le kilenc centimétert

Centiméterekben mérhetünk megannyi létező, megfogható dolgot… 

Legyen az selyem anyag, melyből egy csinos ruha készül számunkra, amiben tökéletesnek és magabiztosnak érezzük magunkat. Esetleg egy pihe-puha takaró, mellyel meghitté tehetünk egy-egy hideg pillanatot.

Vagy akár mérhetjük csípőbőségünket is…

 

 

Olvasóm, íme egy igaz történet: 

az elhatározásról, 
a kitartásról
és a sikerélményről.

Melyek nagyban meg tudják változtatni az ember életét. Pozitív hatást váltva ki ezzel, akár centiméterekben is.

Történetünk 2016 szeptemberében kezdődik, amikor is Szabadkán elindul az Alizetics torna.

Angit már régebbről ismerem, évekkel ezelőtt együtt dolgoztunk egy cégnél. Ő ugyan várandós szabadságon volt, amikor én oda kerültem, de sűrűn találkoztunk. Sokat segített a munka megtanulásában. 

És megjelent az egyik tornaórán…

Akkor még nem tudtam, hogy Ő lesz történetünk főszereplője.

Ahogy múlt az idő, egyre sűrűbben találkoztunk Angival az órákon. Egyre jobban láttam rajta, hogy elszánt és vissza akarja nyerni a szülések előtti alakját. Sokat beszélgettünk. Elláttam egy két jó tanáccsal is.

Kialakítottunk egy edző – edzeni vágyó közti kapcsolatot. 

Egy nap azzal jött tornaórára, hogy egy ismerős nénitől bókot kapott, hogy sokkal jobban néz ki.

(a mérleg ugyanannyi kilógrammot mutatott, mint eddig, bár volt szó arról, hogy könnyebben jön fel a nadrág) 

Majd hamarosan ezt a csodálatos üzenetet kaptam Angitól:

„Sziaaa! Képzeld, nem csoda hogy mindenki megjegyzi, hogy lefogytam… kilóban ugyan nem ment le semmi, de képzeld ma megmértem centivel a csípőbőségemet a legszélesebb helyen és 9 centivel kevesebb, mint szeptemberben mikor mértem, mielőtt elkezdtem hozzád járni! ☺ Messze még a cél, de nagyon boldog vagyok ettől a -9 centitől ☺ Köszi, köszi, köszi!!! Köszönöm, hogy vagy és hogy hajtasz! :*”

Az Ő sikere az én sikerem, és az én sikerem az Ő sikere. 

Együtt alkottunk szépet. 

Hihetetlen érzés, elégedettség és büszkeség, csupán két hónap egészséges tornázás után a kézen fogható kilenc centiméter.

A kitartás és elszántság megmutatja az utat, amerre tartasz. De ehhez szükség van nagy akaraterőre. 

Teljes szívedből hinned kell benne, hogy neked is sikerülhet a kilenc centiméter.

Köszönet Anginak!