A várandósság 38. hete – harmincnyolc hetes terhesség
Harmadik trimeszter – kilencedik hónap
Hátralévő hetek száma: 2

A terhesség végére a magzat már teljesen érett, és lejjebb szállt a kismedencébe. Ez megkönnyíti a kismama számára (az eddig nehézkes) légzést. A 38 hetes terhesség eljövetelével már teljesen normálisnak mondható, ha a várandósság kevésbé élvezhető.
38 hetes magzat fejlődése
A magzat belei a 38. hétre mekóniumot (sötétzöld színű, kenőcsös anyagot) tartalmaznak, amelyet a májból, az epehólyagból és a hasnyálmirigyből érkező sejttörmelék, elhalt bőrsejtek tömege és a lenyelt lanugó alkot. A mekónium általában a szülést követő pár órában ürül, ám ha a szülés elhúzódik, ez megtörténhet, mielőtt a baba világra jönne.
A baba fejének és hasának a kerülete nagyjából azonos. A magzatmáz ekkorra már eltűnik a bőr felszínéről, esetleg az ízületek környékén maradhat meg foltokban.
Az íriszek általában sötétkék vagy szürke színűek (ez akár egy évig is így maradhat, ugyanis körülbelül ennyi idő kell a pigmentet termelő sejteknek, hogy befejezzék a baba szemszínének kialakulását).
A bőrszín még szintén nem végleges. Függetlenül a szülők bőrszínétől, a picié születéskor vöröses vagy lilás. Ennek oka, hogy a bőr pigmentációja akár még hat hónapig is eltarthat, a vérkeringése pedig még nem elég gyors, ami a bőr színét befolyásolja.
Az ultrahang vizsgálat alapján mért magzati méretek a terhesség 38. hetében:
BPD (fejátmérő):
93 (+/- 6,0) mm
HC (fej körfogat):
328 (+/- 25) mm
AC (has körfogat):
342 (+/- 35) mm
FL (combcsont hossz):
73 (+/- 5,5) mm
Fontos! A feltüntetett értékek hozzávetőlegesek, átlagértékek, a magzati kor, valamint az egyéni tényezők függvényében eltérőek lehetnek, ami nem jelenti azt, hogy bármilyen probléma lenne, ezzel kapcsolatban minden esetben az orvos a mérvadó. Az értékeket az ausztrál népesség átlag adatai alapján, S Campbell Westerway határozta meg.
Testi változások a terhesség 38. hetében
A kismama szervezete a 38. héten már nehezebben viselheti a várandósságot. Ugyan a magzat lejjebb száll a kismedencébe, ami megkönnyíti a légzést, ám mivel nyomja a hólyagot, sűríti a fürdőszobai látogatásokat. Emellett különböző idegeket is nyomhat, ami fájdalmat és zsibbadást okozhat. Ez leggyakrabban a lábakban, fenékben és a hátban nyilvánul meg. Kifejezetten ajánlott a rendszeres kismama torna, ami a szülésig végezhető, hiszen nagyban megkönnyíti ezt az időszakot.
Általánosan észlelhető tünetek a terhesség 38. hetében:
- erősödő Braxton Hicks kontrakciók
- vizesedés, lábak, kezek, arc duzzanata
- lábgörcs
- hát-, derék- és alhasi fájdalom
- puffadás, székrekedés, gyomorégés
- álmatlanság, fáradtság
- gyakori vizelési inger
- mellek szivárgása
- nyákdugó távozása
- fejfájás
- fészekrakó ösztön
Életkörülmények változásai a 38 hetes terhesség alatt
Ebben az időszakban a kismama fészekrakó ösztönei is előtörhetnek. Ugyanakkor már kerülni kell a megszállott takarítást, pakolást, és törekvést arra, hogy minden tökéletes legyen a kis jövevény számára. Hagyni kell a kimerültséget nyerni, és pihenni is, amennyit csak lehet. Ugyanis a babának nagyon kevésre van szüksége, amikor hazakerül.
FÉSZEKRAKÓ ÖSZTÖN
A fészekrakó ösztön az a rituálé, amelyen rengeteg várandós nő átesik és nem más célt szolgál, mint az otthon előkészítését a kis jövevény fogadására.
Ez a fajta előkészület az állatvilágban is megfigyelhető, a hörcsögöktől, a macskákon át, a madarakig. Így mi, emberek is, felkészülünk a kisbaba méltó fogadására.
A fészekrakó ösztön a terhesség utolsó heteiben, a 38-39. héten jelentkezik a legerőteljesebben.
Ez egy erős belső késztetés a kismamákban arra, hogy az otthonukat átrendezzék, kitakarítsanak, előkészüljenek a pici érkezésére.
Az érzelmi tényezők is erősek a fészekrakó ösztön megnyilvánulásában, de természetesen a hormonoknak is jelentős szerepe van benne, elsősorban a harmadik trimeszter végén felszabaduló adrenalinnak.
Sokan a garázstól a padlásig mindent ragyogó tisztaságúra súrolnak, leolvasztják a hűtőt, csillogóvá varázsolják a lakásuk minden zegzugát.
De akkor sincs ok az aggodalomra, ha valakit nem kap el a takarítás-rendrakás vágya. Semmit sem mond arról, hogy ki milyen szülő lesz.
A 38. héten történő terhességi vizsgálatok
A nőgyógyász ekkor már folyamatosan követi a magzat, a magzatvíz és a méhlepény állapotát, valamint megnézi a CTG vizsgálat során kapott eredményeket, amely a magzat szívhangjait, mozgását és a méh tónusát detektálja.
Az orvos ellenőrizni fogja, hogy a magzat fejjel lefelé van-e. Egyidejűleg egy kismedencei vizsgálatra is sor kerülhet annak érdekében, hogy megnézze, a méhnyak felpuhult és tágult-e, ami annak jele, hogy a kismama teste felkészült a szülésre.
A 37. hét teendői:
- ajánlott számolni a magzati rúgásokat
- érdemes minden felmerülő kérdésre szakértői választ keresni
- célszerű befelé fordulva, pszichikailag is készülni a nagy napra
- ajánlott gyakorolni mindazokat a relaxációs és légzési technikákat, amiket a kismama a szülésfelkészítőn elsajátított
Tanácsok a 38. hétre
A 38. hétben a takarítás és rendrakás nagyon jó módszer az unatkozás és a folyamatos, szülésről való gondolkodás megelőzésére, de ebben az időszakban már érdemes valamennyit tartalékolni is az energiából, hiszen arra lesz a legnagyobb szükség a vajúdáshoz. A legjobb, ha a kismama ezt az időszakot (párjával együtt) kihasználva befelé fordul, és a pozitív gondolatok ápolására fordítja. Ebből tud majd erőt gyűjteni a szülésre, és az azt követő időszakra. A szülésfelkészítőn tanultak átismétlése önbizalmat nyújthat a kismama számára.
Fontos tudni a kismamának:
Noha még csak néhány nap választja el a kismamát attól, hogy picinyét karjaiban tarthassa, most is nagyon lényeges a rendszeres mozgás. A kismama torna a terhesség végéig, vagyis a szülésig ajánlott, nincsen semmilyen ellenjavallata, amennyiben a várandóssággal minden rendben van. Fontos tudni, hogy a jó fizikai állapot az egyik alapfeltétele a könnyebb szülésnek.
Ha fennáll a ténye a magzatvíz távozásának:
- ajánlott fehérneműt cserélni és lefeküdni 20-30 percre. Ha a folyadék vizelet volt, akkor nem tapasztalható tovább. Azonban ha tényleg magzatvíz volt, fekvés közben összegyűlik a hüvelyben, és folyamatosan szivárog. Ha a magzatvíz folyt el, de még nem tapasztalhatók összehúzódások, akkor is mielőbb ajánlott kórházba menni, hogy csökkenjen a fertőzésveszély.
Jó tudni, hogy a szülés megkezdődhet azelőtt is, hogy a magzatvíz elfolyna.
Fontos tudni a partnernek:
A várandósság utolsó heteiben érdemes a partnernek magára és a leendő édesanyára összpontosítani. Már minden meg és át van beszélve, jó esetben mindkét fél fel van készülve a leendő időszakra. Ugyanakkor fontos a napi kommunikáció, és az utolsó közösen töltött napok kihasználása.