Férjemmel 6éve vagyunk együtt, és 2 éve házasok. Másfél éve volt egy műtétem. Cisztát távolítottak el, ezután úgy voltunk vele, várunk még egy picit.
Én féltem attól, hogy a műtét kihatással lesz a testemre és majd nem bírok teherbe esni. Aztán rá egy évre kb, szóltam a páromnak, hogy na mostmár készen állok. Elsőre sikerült is. El se hittem. Csak néztem a tesztet, hihetetlen érzések öntöttek el. Mutattam a páromnak, örült ő is, de legbelül nem hitt a tesztnek, így elmentünk vérvételre, hogy ott bizony biztos a tutit mutatja. És úgy is volt. Doki is aztán megerősítette.
A várandóságom, nagyon jó volt. Kutya bajom nem volt. Jártam tornázni Klaudiához, ami nagyon sokat segített. Tornán a Doktornő is ellátott sok jó tanáccsal. De féltem a szüléstől, nagyon! Bár az utolsó 1 hónap nagyon hosszúnak tűnt, vártam is hogy “vége legyen”, meg nem is. 
Aztán eljött a nagy nap, és Áron 9 nappal a termin előtt úgy gondolta elég volt, ő bizony kijön. Így is lett. Szerdán hüvelyi úton, természetesen kibújt az én nagy kincsem. Nagy volt az öröm, szerintem akkor fel se fogtam, de mostmár sikerült, így 4 hónap után. 
Akkor a fájásoktól azt mondtam soha többet, de persze azóta ez vàltozott, szeretnénk testvérkét. 
U.i: a torna sokat segített szülés közben is, a légzések, és hogy volt erőm végig, mivel fitten tartottam magam Klau segítségével.
