Utazzunk vissza együtt egy kicsit az időben…
Egészen gyermekkorunk éveire…
Emlékezzünk vissza azokra a baráti összejövetelekre, melyek nem maradhattak el társasjáték nélkül… Ember, ne mérgelődj, Gazdálkodj okosan, kártya és a többi… Közben beszélgettünk, önfeledten nevetgéltünk és teljesen átadtuk magunkat a kikapcsolódásnak. Nem gondolkoztunk semmin. Egyszerűen csak voltunk és élveztük a játékot. Még az idő sem létezett. Megfeledkeztünk róla, hiszen nem siettünk sehova. Ezt csaknem napi szinten megtehettük.
…………..Megannyi eltelt év után is előtörnek azok a kellemes érzések. Te is érzed?
Emlékezzünk vissza arra is, amikor a házi feladat befejeztével rohantunk ki a házból. Akkoriban rengeteget játszottunk az udvarban, homokoztunk… fociztunk, fogócskáztunk és humócskáztunk az utcabeli gyerekekkel. Nagyba ment a játék, a röhögcsélés, olykor – olykor a rosszalkodás. Talán nem is voltunk tudatában annak, hogy a napi rekreáció és az „én idő” is benne volt a programba. Ez nem volt kérdés.
Igen. Sok időt tölthettünk a természetben. A csodák szigetén. Ott, ahol minden megtörténhetett. Ahol a gyerekekből, vagyis belőlünk, egyszerre csak egy mesehős lehetett. Lényegtelen volt, hogy királylány és királyfi, szépség és szörnyeteg vagy a cica és a kisegér… a lényeg nem ebben rejlett. Szívünk mélyén tudjuk, érezzük ennek lényegét.
Viszont akkor még fel sem fogtunk igazán, hogy ez mennyit ér a való életben.
Ami akkor természetesnek tűnk, mára már megváltozott.
Felnőttünk!
Már nem vagyunk kisgyermekek, akik önfeledten játszhatnak kint az utcán a többi gyermekkel.
Felelősségteljes, felnőtt ember lett belőlünk. Helyt kell állnunk a nap huszonnégy órájában. Minden téren. Legyen szó a munkahelyről, a családról, a magánéletről… és igen, olykor nehéz beilleszteni mindezt rohanó életünkbe, ahol az idő nagy úr.
De azért annyiban megegyezhetünk, hogy „időutazás” létezik.
Hiszen most is ebben volt részed. Ugye milyen kellemes?
Gyere, utazzunk tovább az „én időbe”!
