Az első gyermek érkezésével a családba számos változással jár. Úgy is lehet mondani, hogy teljes egészében megváltozik minden az újdonsült szülők életében.
A kismama már várandóssága alatt hatalmas változásokon megy keresztül, mint fizikai, mint lelki tekintetben, illetve a szülésre való felkészülésben is jó esetben részt vesz. Az az utáni időszakról viszont csak igen kevés szó esik, ugyanakkor erre is legalább olyan fontos felkészülni, mint a szülésre.
Újdonsült kismama regenerálódása
A szülés a kismamát fizikailag erősen megviseli, mivel maga a folyamat roppant fárasztó. Ez után a szervezetnek regenerálódásra van szüksége!
Nem szabad elfelejteni, hogy a szülés folyamán ejtett gátseb vagy a császármetszés után visszamaradt seb az első néhány napban fájdalmakkal is jár, ami megviselheti a kismamát.
Ugyanakkor a tejelválasztás is energiaigényes folyamat, és nem ritkán furcsa érzelmeket okozhat a kismamában.
A kismama lelkileg eddig soha nem ismert erősségű kötődést tapasztal meg és aggódása akár hatalmas méreteket is ölthet.
Mindezen tényezők együttes hatása nagy rugalmasságot és alkalmazkodó képességet kíván meg a kismamától.
Első gyermek érkezésé és az első néhány nap
Az első néhány napban – hétben a fizikai gyengeség miatt a kismamának segítségre van szüksége, mely szervezést is kíván. Ez újabb változást jelen az életében, hiszen a szülők valamelyikének édesanyja, vagy mindkettő, esetleg egy idegen folyamatos jelenléte eddig nem volt, most még hozzá is alkalmazkodni kell valamilyen mértékben.
A táplálkozás megváltozása, az első napok furcsasága és eddig nem tapasztalt történései a csecsemő körül újabb alkalmazkodást kíván.
Az esetleges szoptatási nehézségek kudarc élménye és az ezen való átlendülés olyan lelki megpróbáltatás, melyet csak az ért meg igazán, aki átélte.
A kismama alakjának megváltozása is sokakban félelmet táplál (mi lesz, ha így már nem tetszik párjának, vagy mi lesz, ha nem képes visszanyerni eredeti alakját).
Mindez olyan kiszolgáltatott érzést tud generálni, mely roppant súllyal nehezedhet a kismamára.
A kismama szülés utáni napjai egyénenként változó, van, akinél a problémák nem jelentősek és könnyen áthidalhatók, vannak, akik rettenetesen szenvednek ezek miatt.
A kismamák között is vannak aggódó és kevésbé idegeskedő egyének, valamint érzékenység tekintetében is teljesen különbözők, de ezeknek a gondoknak a nagy része, szinte mindenhol felmerül. Ezért ne csodálkozzunk cseppet sem, amikor azt tapasztaljuk, hogy valaki a környezetünkben a szülés után teljesen megváltozott. A kismama környezetében szinte minden megváltozik, alig marad egy biztos pontja a korábbi életéből, teljesen természetes, hogy ezekhez igazodva a kismama saját maga is változásokon megy át.
A változások is eléggé széles skálán mozognak. Vannak kismamák, akik szinte az elviselhetetlenségig frusztráltak lesznek, és vannak, akik sokkal nyugodtabbá válnak.
A kismama életének megkönnyítése érdekében nincs más megoldás, mint felkészülni ezekre, amennyire csak lehetséges.
Ezek a fellépő újdonságok mind természetesnek mondhatóak egy újdonsült anyuka életében, így pánikra semmi ok.