Manapság már szinte minden nő tudatosan készül élete egyik meghatározó eseményére, a Nagy napra, vagyis kisbabája születésére. Ez a tudatosság leginkább csak a szülésre való felkészülést jelenti, vagyis orvos, szülésznő, dúla választását, kismama tornán való szülésfelkészítést, fórumokon való tájékoztatódást. Viszont arra, ami a szülés utáni (gyermekágy) időszakot jelenti, csak nagyon kevés leendő anya készül fel.
A szülést követő első 40 napot, hat- nyolc hetet nevezzük gyermekágyas időszaknak – puerperiumnak – mely alatt folyamatos tisztulási és regenerálódási folyamatot értünk. A baba és a méhlepény megszületése után elkezdődik az ún. negyedik trimeszter, amely a méh összehúzódásával – kontrakciójával és vérzéssel jár. Ebben az időszakban rengeteg inovulációs folyamat történik, amellyel a szervezet igyekszik visszaállni a terhesség előtti állapotba.
Ezen belül elkülönítendő az első egy hét – tíz nap, mely a korai gyermekágy.
Erre az időszakra nagyon fontos kiemelt hangsúlyt fektetni, ugyanis ez egy kifejezetten érzékeny periódus, ami jó esetben lehetővé teszi az anya és újszülött babája minél zavartalanabb egymásra hangolódását, melybe az apa is belekapcsolódik. Így jön létre az új család.
FŐBB SZERVI ÉS SZERVRENDSZERI VÁLTOZÁSOK A GYERMEKÁGYAS IDŐSZAKBAN
A legnagyobb változások a női nemi szerveken jelentkezik, egyedül a mellre nem vonatkozik a regenerációs folyamat, hiszen ekkor kezdi átvenni legnagyobb szerepét, a tejtermelést és a tejleadást (laktációs periódus).
Méh változásai: szülést követően a méh kb. 1000 g, ami a normál súlyának 25x-e, a szülést követő első hét végére 500 g, a szülés utáni 4-5 hétben pedig már 70 -90g súlyúra csökken.
Méhszáj változásai: a méhnyak és méhszáj természetes szülés alatt óriási változásokon megy át, kisimul, megfeszül, ám a szülést követő pár napon belül visszanyeri eredeti helyzetét.
Hüvely változásai: a hüvelynek fontos szerepe van szüléskor, hiszen a magzat egész testével halad át rajta a szülés ideje alatt. A még nem szült nők hüvelyfala domborulatos, egyenetlen, de elasztikus, ami minden szülés után változik, ezért a hüvely fala a már többször szült nőknél sima felszínű.
Külső nemi szervek változásai: ebben a periódusban ez a tájék nagyon érzékeny, főleg, ha a szülés során repedések vagy más műszeres beavatkozások (gátmetszés) történnek.
A vérmennyiség fokozatos csökkenése: szülés után csökken a keringő vér mennyisége, hiszen a szervezet már nem kell, hogy nagyobb kapacitással dolgozzon, és több vért állítson elő (terhesség alatt a keringő vér mennyisége 30%-al is több lehet). A szülés és a gyermekágy alatti vérzés szintén a vérmennyiség csökkenésével jár, ezért fontos szülés után a vérképet leellenőrizni. Azok a kismamák, akik a terhesség ideje alatt vérszegények voltak, legtöbbször a szülést követően vaspótlásra szorulnak.
Erősebb vizeletkiválasztás: a szülést követően több vizelet ürül a megszokottnál a szervezetből kiürülő folyadék miatt (eltűnnek a duzzanatok, ödémák, kevesebb vérre van szükség, nagyobb a vese szűrőképessége).
Emésztőszervrendszeri változások: terhesség alatt fokozottabbak az emésztési panaszok, lelassulnak az anyagcserefolyamatok, ami szülés után a még mindig magas hormonszintek miatt pár napig, hétig észlelhető. Pl. székrekedés – ami természetes szülés után 3-4 napig tolerálható, császár után 2 napig (ha nem indul el a székelés magától, akkor valamilyen hashajtószer alkalmazása ajánlott). Maga a szülés alatt jelentkező erőfeszítés az aranyerek megjelenéséhez is vezethet, ami megnehezíti a székelést, és számos esetben szükséges megfelelő terápia alkalmazása, melyet az orvos ír elő.
HAS VISSZAHÚZÓDÁSA SZÜLÉS UTÁN
A hasfal alkati típusoktól függően hosszabb-rövidebb ideig tágult marad szülés után és átlagban 3-6 hónap szükséges ahhoz, hogy a hasizom visszanyerje rugalmasságát és feszességét. Ennek a folyamatnak az időtartama természetesen egyénenként változó. Ajánlott hasfogó, hasszorító használata, ami természetes szülés után néhány órával már használható, császármetszés alkalmával a varratok eltávolítását követően alkalmazható.
GYERMEKÁGYI FOLYÁS
Szülés után, legfőképpen az első napokban és hetekben a kismama általában nem érzi túl jól magát a bőrében. Ennek oka lehet számos tényező, legtöbbször a szülés utáni fáradtság, de szoptatási nehézségek is előfordulhatnak, olykor fájdalom is jelentkezhet a méhösszehúzódások illetve a gátseb miatt, a hormonháztartás is rendetlenkedik, és mindemellett nagyon fontos a megfelelő higiéniára is odafigyelni.
Az ún. gyermekágyi folyás végigkíséri az első hat-nyolc hetet.
A méhnyálkahártya legnagyobb része szülést követően benn marad a méhben, melyet fehérvérsejtek és kötőszöveti sejtek lepnek el, így képződik a lochia – gyermekágyi folyás, ami lassan ürül ki a szervezetből.
A méhnyálkahártya a szülést követő tízedik nap hámosodik újra.
A folyás eleinte vérzés formájában jelentkezik és bőséges mennyiségű, majd hétről hétre csökken, változik a színe is, barnára, sárgára, majd fehérre.
Előfordulhat, hogy a folyás hamar elmúlik, majd egy-két hét múlva ismét jelentkezik, és az is normális, ha egy ideje csökken a mennyisége, aztán újra egy-két nap erejéig nagyobb mennyiségű. Hosszan tartó fekvés utáni felkeléskor megeshet a tisztulás bőséges mennyiségű távozása is, mely nem ad okot aggodalomra.
A gyermekágyi folyás általában hat-nyolc hét elteltével elmúlik, de akár nyolc-tíz hétig is elhúzódhat, ez egyéntől függ.
Abban az esetben ajánlott nőgyógyászhoz fordulni, ha a gyermekágyi folyás színe hetek alatt sem világosodik, vagy zöldes illetve szürkés színűvé válik (amit fertőzés okozhat), alvadt vérdarabok jelentkeznek (néha akár tenyérnyi nagyságúak is lehetnek), illetve kellemetlen-büdös szagúvá válik a folyás (normál esetben édeskés szagú). A fertőződést általában magas láz és rossz általános közérzet is kíséri.
Ijedtségre nincs ok, hiszen ma már antibiotikum segítségével a fertőzés jól kezelhető (akár olyan terápia segítségével, ami nem befolyásolja a szoptatás lehetőségét). De általában a megfelelő higiéniával mindez meg is előzhető.
GÁTSEB ELLÁTÁSA SZÜLÉS UTÁN
A gátmetszésből eredő varratok általában felszívódnak és maguktól kiesnek 10 napon belül. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a varratok meglazulnak a gátizom és a szövetek felduzzadása miatt, ami fájdalommal járhat. Nagyon ritkán, ha a gátseb óriási fájdalmat okoz, a sebből vér, genny ürül, szétválik, orvoshoz kell fordulni.
A seb 10 nap alatt begyógyul, de ez idő alatt okozhat feszítő érzést, fájdalmat és erős kellemetlenséget ülés, állás közben, ezért rendkívül fontos a szülést követő néhány órában minél jobban kímélni a területet, ugyanis ekkor a legérzékenyebb. Otthoni körülmények között minél többet kell az anyukának feküdnie, nem emelhet nehezet és lényeges, hogy ne erőltesse meg magát. Az első időszakban minél kevesebbet üljön a seben.
Legjobb megoldás a gátsebre:
- a szárítás, azaz, amikor csak a kismama teheti, szellőztesse a gátsebet.
- az első hetekben csak hálós bugyi használata ajánlott,
- a sebet ne érje közvetlen sok vér, ezért a betét ne maradjon sokáig a seben,
- a heget Octanisept vagy 3%-os hidrogén-peroxid oldattal ajánlott rendszeresen fertőtleníteni,
- fontos a gyors tussolás,
- a melegvízben való fürdés nem ajánlott,
- az intim lemosók, tusfürdők használata kerülendő.
Amit tudunk még ajánlani és mégjobban megkönnyíti a gátseb ellátását is, az a MomCare by Lina kórházi csomag. Ez egy komplex, 3:1 megoldás édesanyák számára, mely megkönnyíti és felgyorsítja a gyermekágyas napok sebgyógyulási folyamatait.
Ez a mindentudó csomag 10% kedvezménnyel megvásárolható ezen a linken, ha beírod az ANAHITAS2022 kódot.:
https://momcare.eu/webshop/
Ez a kedvezményes kód érvényes a többi termékre is.
A gyógyulás után érdemes az intim torna megkezdése, mely erősíti a gát és hüvely izomzatát.
CSÁSZÁROS SEB ELLÁTÁSA A GYERMEKÁGY IDŐSZAKÁBAN
Amennyiben a császármetszés komplikációmentes, és minden rendben van az anya – baba párossal, intézménytől függően, a szülés utáni 3-5 napon belül mehetnek haza a csecsemővel. A kórházi időszakban általában többször kerül sor a seb fertőtlenítésére és átkötözésére. A cérnák kiszedése jórészt a 10-12. napon történik, amikor azt az orvos elrendeli. Addig a seb gyakran steril gézzel van lefedve, nem ajánlott nedvesíteni, lényeges a szárítás, hogy mihamarabb regenerálódjon.
A varratok eltávolítása után, ha minden rendben van, el lehet kezdeni hegesedést elősegítő krém használatát.
Lényeges a hasfal kímélése, mert a sebnek szüksége van legalább 1 hónapra ahhoz, hogy teljesen benőjön. A hasfalon, az izmokon és a méhen ejtett sebek ugyanakkor sokkal nehezebben gyógyulnak, ezért idő kell a császáros anyuka regenerálódására. Ebből kifolyólag otthon, az anyuka fokozottabb segítséget igényel, főleg a csecsemő és saját maga ellátására kell fektesse a hangsúlyt, így fontos, hogy a család kivegye részét a napi teendők elvégzésében.
KONTROLL VIZSGÁLAT SZÜLÉS UTÁN
Szülés után 6-8 héttel a kismama orvosa szülész-nőgyógyászati kontroll vizsgálatot javasol, amely során ellenőrzésre kerül a méh összehúzódása, a külső nemi szervek, a hüvely, a gátseb, illetve császármetszés esetén a hegesedés állapota is. Minden szülést követően fontos az eslő vizsgálat megejtése, melyből az orvos megbizonyosodik arról, hogy a méh rendesen húzódik-e vissza, nem pang-e, esetleg jelen van-e folyadék a méh üregében, vagy sem. A vizit szerves részét képezi a fogamzásgátlási lehetőségek átbeszélése is, különös tekintettel a szoptatás alatti lehetőségekre.
Lényeges megemlíteni: amennyiben a várandósság alatt valamilyen probléma merült fel, pl. terhességi cukorbetegség, pajzsmirigy működési zavar, szív- és érrendszeri változások… akkor a szülést követően vissza kell ellenőrizni, hogy a várandósság után is fennáll-e a probléma, vagy sem. Ilyenkor általában ellenőrző vérvételre kerül sor, amelynek eredményétől függően folytatódik, vagy befejezhető az esetleges gyógyszeres terápia.
A GYERMEKÁGY IDŐSZAKÁBAN NEM AJÁNLOTT:
- ülőfürdő;
- tampon használata;
- hüvelyi szexuális együttlét;
- intenzív fizikai munka;
SZÜLÉS UTÁNI ELSŐ MENSTRUÁCIÓ
Jelentkezése mindenkinél más időpontban lehetséges. Befolyásoló tényező sokszor a szoptatás folyamata.
A legtöbb esetben, általánosságban elmondható, hogy a szülést követően a menstruációs ciklus rendezettebbé válik. Ugyanakkor kísérheti klasszikus tünetegyüttes, mint amilyen az ingerlékenység, feszültség, fejfájás, levertség, derék és alhasi fájdalom. Változhat a menstruáció jellege is, mint mennyiségben, mint időtartamban egyaránt.
Amennyiben a szülést megelőzően a kismamának volt bármiféle nőgyógyászati gondja, előfordulhat, hogy a menstruációs ciklus, valamint a hormonháztartás korábbi egyensúlya nehezebben áll vissza.
Ha nincs lehetőség a kisbaba anyatejes táplálására, általában 6‐8 héttel a szülést követően már jelentkezhet az első menstruáció. Ugyanakkor a kismamák gyakran számolnak be arról a tényről, hogy már a szoptatás időszaka alatt jelentkezik a menstruációjuk, így ez sem kizárható folyamat.
Amennyiben az anyatej elapadását követően 3‐6 hónapon belül nem jelentkezik, nem rendeződik az első szülés utáni menstruáció, mindenképpen ajánlott felkeresni nőgyógyász szakorvost, olykor hormonkezelés válhat szükségessé.
SZÜLÉS UTÁNI HAJHULLÁS
A várandósság hónapjaiban gyakori a hormonváltozások egyik kellemes mellékhatása, a fényesebb, lágyabb tapintású és dús hajkorona, ami a külvilág számára is észrevehető pozitív változás. Szülés után sajnos általában az ellenkező hatást váltják ki a változó hormonszintek, a haj fénytelenebb lesz, és a hajhullás intenzívebbé válik. Ez nem kóros, bár meglehetősen kellemetlen jelenség, néha ijedtségre is hajlamosít, de jó hír, hogy átmeneti az állapot.
A kismama többnyire az első három hónapban tapasztalhatja először a tüneteket, amelyek akár a gyermek 9-12 hónapos koráig is eltarthatnak. A hajhullás időtartama és mértéke nagyon változó lehet, ezért jobb előre tájékozottnak lenni, hogy a kismama ne ijedjen meg, amikor a párnáján vagy a fésűn egy akár tenyérnyi nagyságú hajcsomót talál.
Szülés után elsőként erre kell gondolni, de ha a hajhullás mértéke nem csökken még egy év elteltével sem, a haj foltokban hullik, és egyéb, szokatlan tüneteket is tapasztalhatók, akkor orvoshoz kell fordulni, mert egyéb ok is fennállhat a hajhullás hátterében.
A szülés utáni hajhullás okai lehetnek: vitaminhiány pl. B-vitaminok -ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani a szülés utáni, szoptatás alatti táplálkozásra, valamint a kismamának ajánlott a szoptatás alatti komplex vitaminok szedése a gyermek egy éves koráig; ásványanyag-hiány pl. vashiány –vérszegénység, stb.
Vannak módszerek, amelyek egyes esetekben csökkenthetik a hajhullás mértékét, de mivel a hajhullás oka többnyire hormonális eredetű, valamennyi hajvesztés elkerülhetetlen. A megfelelő hajápolás, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozás, vitaminpótlás és testmozgás csökkentheti a hajhullás mértékét. Bár ezek a megoldások nem jelentenek garanciát, érdemes őket kipróbálni a haj egészsége érdekében.
SZÜLÉS UTÁN ÚJRA FORMÁBAN
Lényeges az újdonsült kismamának tudnia:
- közvetlenül szülés után nem az a legfontosabb, hogy újra bomba formában legyen.
A testnek szüksége van időre ahhoz, hogy szülés után felépüljön. Éppen ezért az intimtornán, a sétán és a gyorsabb gyalogláson (babával babakocsival együtt) kívül nem ajánlott semmilyen más rekreálás a gyermekágyas időszakban.
Természetes szülést követően kettő, míg császármetszést követően három hónap elteltével lehet elkezdeni szülés utáni regeneráló tornát iktatni a kismama mindennapjaiba. Ennek fontos része a hasizom állapotának ellenőrzése, illetve a szétnyílt hasizom időbeni megállapítása annak érdekében, hogy megfelelő gyakorlatok segítségével korrigálható legyen a probléma.
Nagyon fontos odafigyelni a fokozatosságra, az anyuka testének jelzéseit követve érdemes mozogni. Miután egy néhány hónapos (szervezettől függően 2-6 hónapos) szülés utáni regeneráló torna alkalmával sikerül megerősíteni az izomzatot, azt követően el lehet kezdeni fokozottabb, aktívabb mozgásformát (futás, aerobik, zumba, kangoo, stb.), Addig, amíg a fokozatos erősítés nem történik meg, az intenzívebb rekreálás nem ajánlott.
Még a futás sem ajánlott, amire az újdonsült anyukák gyakran esküsznek, hogy hatásos, de legfeljebb csak még jobban meggyengítik a várandósság és szülés alatt egyébként is megnyúlt, meggyengült tartóizmokat.
TUDATOS GYERMEKÁGY
Várandósság alatt ajánlott végig gondolni és tudatosan felkészülni a szülés utáni időszakra, az első közös napokra, hetekre az anya – az újszülött – és az apa szempontjából.
Fontos előre választ adni az elkövetkezendő időszak leglényegesebb kérdéseire:
1. Az új család mitől érezné magát a lehető legjobban?
Például a zavartalan környezet kialakítása…
2. Az édesanya mitől tudna minél zavartalanabbul odafigyelni újszülöttjére?
Például a mindennapi teendők tehermentesítésével…
3. Mely feladatok elvégzése segíthet az anya tehermentesítésében?
Például a háztartási feladatok, nagyobb gyerek(ek)ről való gondoskodás, a rokonok vendégül látása…
4. Mi segíti az anya mihamarabbi testi és lelki felépülését?
Például masszázs, jó zuhany, egyedüllét…
5. Mi segíti elő az új család összehangolódását?
Például mások tapasztalatainak meghallgatása, majd azok némelyikének beillesztése a mindennapokba…
6. Ki az a személy, akinek a jelenléte a legtöbb támogatást nyújtaná?
Például az anya édesanyja, nagymamák, testvérek, közeli rokonok bevonása a segítkezésbe…
7. Mi az, ami lehetővé teszi, hogy az újdonsült apa is minél inkább bevonódhasson a baba körüli teendőkbe?
Például a minél több szabadság kihasználása a hosszabb együttlét érdekében…
Nagyon fontos a leendő szülőknek közösen megtalálni a választ a felmerülő kérdésekre, hiszen mindenkinek mást jelent a nyugodt, biztonságos és megfelelő környezet.
GYERMEKÁGYI TERV
Egy várandós kismama számára nem csak a szülésre való felkészülés fontos.
Sokan ugyan nem is ejtenek szót a szülés utáni időszakról, mégis rendkívül fontos a gyermekágyi időszakra való felkészülés is, hiszen az új családtag érkezése minden tekintetben teljesen új élethelyzetet von maga után.
A gyermekágyi terv elkészítése legalább olyan fontos, mint a szülésre való felkészülés:
I. Háztartási teendők elvégzése:
A korai gyermekágy, azaz az első hét – tíz nap időszakában nagyon fontos, hogy az anya minél többet pihenjen, lehetőleg feküdjön, hiszen ezzel segíti a gyorsabb regenerálódást. A vízszintes testhelyzet támogatja a méh összehúzódását, illetve az esetleges gátsérülés gyógyulására is jótékony hatással van. A szoptatás helyes kialakítása ilyenkor sok időbe és energiába kerül, igény szerinti szoptatás esetében napi 6-8 órát is felölelhet.
Ezek zavartalan megvalósulásához elengedhetetlen megszervezni, hogy ki fogja az anyát tehermentesíteni a háztartási feladatok (takarítás, főzés, bevásárlás) elvégzésében.
Gondos előretervezés esetében a feladatok egy része külső segítség bevonása nélkül is megoldható:
- tartós élelmiszerek nagyobb mennyiségű bevásárlása
- több napra történő előre főzés (fagyasztós változat)
- készétel házhoz rendelése jól bevált helyről
Természetesen a közeli rokonok bevonása is egy jó megoldás lehet, ugyanakkor fontos, hogy ezek a segítő látogatások ne legyenek hosszú terjedelműek, és az újdonsült család igényeinek megfelelőek legyenek.
Ezeknek a segítségeknek az időtartamát nem árt előre lebeszélni az adott személy(ek)el.
Amennyiben rokonok segítsége nem kivitelezhető, ebben az esetben nem árt fizetett segítség bevonása, főleg, ha az apának hamar vissza kell mennie dolgozni és az anya egyedül marad otthon a babával.
II. Tökéletesből a kielégítőig:
Nem árt időben felkészülnie az anyának arra a tényre, hogy ebben az időszakban a háztartási teendők csak másodlagos fontosságúak és arra szolgálnak, hogy kielégítsék az alapvető igényeket, nem pedig a tökéletes rend és tisztaság a mérvadó. A maximalizmust érdemes akár tartósan is félretenni.
Ajánlott megbékélni azzal a gondolattal is, hogy nem minden akkor és abban a pillanatban történik, amikor azt az anya elképzeli (például zuhanyozás, étkezés, pihenés…), hanem amikor azt a baba megengedi, vagy rendelkezésre áll a segítség. Fontos a szervezettség a gördülékenység szempontjából.
III. Papírmunka elintézése:
Az első hetekben néhány hivatalos papírmunka elintézésére is szükség van a jövevény érkezése szempontjából ( például a gyermek anyakönyvi kivonata, betegkönyve, a családi pótlék, egyszeri anyasági támogatás…). Érdemes tájékozódni ezek aktuális és helyi ügyintézési módjáról, az igényléshez szükséges papírokról és átgondolni, ki és mikor tudja elintézni őket, akár megfelelő meghatalmazással.
IV. Helyes szoptatás kialakítása:
Az első hetekben sok időt és energiát követelhet a helyes szoptatás kialakítása. Fontos az esetlegesen felmerülő nehézségek és kérdések során minél hamarabb segítséget kérni, nem érdemes azon tépelődni, hogy miért nem megy, hiszen ez csak még jobban megnehezíti a szoptatás lehetőségét. Általában annál könnyebben és gyorsabban megoldhatón a gond, minél hamarabb kér az anya segítséget.
Megéri időt és energiát fordítani a szoptatáshoz megfelelő körülmények megteremtésére, hisz napi több órát vesz igénybe a feladat.
V. Lelki támasz
Hasznos tudni arról is, hogy a szüléssel a hormonháztartás még nem áll vissza eredeti állapotára. A gyermekágy időszaka alatt is bonyolult hormonális folyamatok játszódnak, melyek például kihatnak a méh összehúzódására vagy a tejtermelésben játszanak fontos szerepet, ugyanakkor kihatnak a kismama hangulatára is.
Előfordulhatnak váratlan és intenzív érzelmi reakciók, sírások, elbizonytalanodások. A megváltozott testkép is okozhat nehéz napokat.
Ebben az időszakban fontos, hogy legyen néhány valódi támogató az anya mellett, aki kéretlen tanácsok, és tuti-megmondás helyett meghallgatja, odafigyel rá, megerősíti és vigasztalja.
VI. „Én idő”
Az anyának bár az első hetek a pihenésről és a babával való kapcsolatról kell, hogy szóljanak, nem árt azt is tudni, hogy néha szükség van számára némi kikapcsolódásra és kényeztetésre is.
Az „én idő” kihasználása az elején nem lesz több mint egy forró zuhany, amit egyedül élvezhet, vagy egy kényeztető masszázs, esetleg egy megkívánt étel, amit nyugalomban elfogyaszthat.
Szükség szerint egyénre szabottan fontos az „én idő” beillesztése, ami szintén sokat segít az újdonsült anya testi és lelki regenerálódásában.