Az endometriózis általi szövődmények gyakran vezetnek meddőség kialakulásához.
I. Összenövések és hegesedés
Amikor a méhnyálkahártya nem a méhen belül helyezkedik el, hanem például egy másik szerv felszínén, a szervezet védekezésképpen hegszövettel veszi azt körbe. Ennek következménye a hegesedés, és a szervek közötti összenövések kialakulása.
Előfordulhat többek között a petefészkek és a petevezető közötti összenövés, de emellett a szivárgó vér hatására egyéb szervek (pl. bélkacsok) is kitapadhatnak erre, emiatt az ott található szervek elmozdulhatnak megszokott helyzetükből. A petefészek felszínén levő összenövések és hegesedés megnehezítheti a petesejt kijutását a petefészekből peteérés folyamán. A petevezető belfelszíne is hegesedhet, így a petesejt és a spermium nem tud a megfelelő helyre eljutni, és ha mégis bekövetkezik a megtermékenyítés, könnyebben alakulhat ki méhen kívüli terhesség is.
II. Az immunrendszer szerepe
Az immunrendszer számára a spermium és a megtermékenyített petesejt idegentestként van jelen a szervezetben. Normál működés esetén ezt egyéb folyamatok felülírják, így biztosítva a biztonságos fejlődést.
Vannak olyan tanulmányok, amelyek szerint az endometriózisban szenvedő nőknél nem működik megfelelően az immunrendszer, és megtámadja a megtermékenyített petesejtet is, így csökkentve a sikeres várandósság valószínűségét. Mindezek mellett kimutatták, hogy endometriózisban a hashártya által termelt folyadékban sokkal több a védekező sejt, így az „idegen anyag” jelenlétét a szervezet hamarabb felismeri, és megtámadja.
III. Fájdalmas együttlét
Az endometriózis egyik tünete lehet a szexuális együttlét alatti fájdalom, ami néha olyan mértékű lehet, hogy a nő sokszor elzárkózik a párkapcsolattól, és a teherbe esés esélye tovább csökken.