A párommal már a 2016 év elején elhatároztuk, hogy összekötjük életünket, összeházasodunk nyár végén. Mivel egy család úgy teljes, hogy ha egy kis ember is része, eldöntöttük hogy elkezdünk próbálkozni. Biztosra akartunk menni, azok után, hogy nagyon sok ismerős pártól hallottunk panaszokat, miszerint már 2-3 vagy még ennél is több éve próbálkoznak, sajnos mindhiába.
Áprilisban neki is láttunk. Május elején az óramű pontossággal érkező menstruációm, valahogy mégsem jött. Mondtam férjemnek, hogy tuti megjön, érzem a mellfeszülést. Harmadik „késős” reggelen pozitívat teszteltem. Másnap rohantunk orvoshoz, első babások lévén, mint megtudtuk túl hamar. Viszont a doktor úr megerősítette a dolgot, igen itt egy terhesség áll fenn, és méhen belül található.
12. heti ultrahangon már tudtuk, kisfiú lakik a pocakban, és nagyon jól érzi magát, minden rendben van odabent. Az egész terhességet megúsztam 2 émelygéssel, viszont a hanyós-rosszullétes dolog helyett már azon elsirtam magam, ha a férjem nem kérdezte meg amikor ivott egy pohár vizet, hogy én kérek e. 34 hetesek voltunk, amikor is egy rutin vizsgálat alkalmával kiderült, az eddig teljesen zárt méhszáj elkezdett nyilni. Azonnal beküldött bennünket a szülészetre. Érkezésünkkor már vártak minket, ctg-re kötöttek, magnéziumos infúziót kaptam, illetve 12 óránként tüdő érlelő szurit a babának. Ezt négyszer, illetve utasítást, hogy húzzuk ki még 3 hétig. Éjszaka fájásaim lettek. Sikeres Tocolysis után bent tartottak még 4 napot a terhespatologián, majd szigorú ágy nyugalomra ítélve haza engedtek, 4=5 naponta kellett visszajárnunk ctg-re. 37. hetet betöltve, azon voltunk, hogy húzzuk ki 2017-ig. Január 4-én estefelé fájásaim lettek, de még nem rendszeresek, illetve 15-20 percesek. Az éjszakát így sem aludtam át, hajnali 5-kor elkezdtünk készülődni. 6-kor már cervix vizsgálaton voltam, mikor közölték 4cm-re vagyunk nyitva. Kúp, zuhanyzás után, apás szülés lévén elhelyeztek minket az egyik családi szülőszobában. Reggel fél 9-kor burkot repesztett az orvosom. Innentől felgyorsultak az események. Kértem érzéstelenítést, úgy éreztem anélkül nem fogom tudni végig csinálni.
Fél 10-kor (érzéstelenítés még nem volt) szólt a szülésznő, hogy hát sajnos nem lesz érzéstelenítés, mert azt 6cm-ig adják, mi meg már ekkor tartottunk az első toló fájásnál. Sajnos nem alakult minden úgy, azon a nagy könyvben meg van írva. Minden egyes alkalommal amikor nyomtunk, a pici szivhangja leesett. Az orvosom végig tartotta bennem a lelket. Mondta hogy megpróbálunk 2 fájást visszatartani/ellihegni, meglátjuk mi lesz, de esélyes hogy császár metszés lesz a vége. Egy örökkévalóságnak tűnő 3 perc után ennyit hallottam : műtő, most! Spinális érzéstelenítést követően, január 5-én 10 óra 27 perckor császár metszéssel megszületett a kisfiam, akiről kiderült, hogy kétszer a nyaka köré volt tekeredve a köldökzsinor.
Mivel a nagypapija halálának 8. évfordulóján született, biztos vagyok benne hogy ő vigyázott fentről ránk, hogy még így is minden rendben legyen. Fájdalmas, nehéz szülés volt, de érte megérte. „Eldönteni, hogy gyermeket akarunk, egy pillanat műve csupán. De a döntés, hogy eztán szívünk a testünkön kívül dobog, örökre szól „
