A terhesség 5. hete – öt hetes várandósság
Első trimeszter – második hónap
Hátralévő hetek száma: 35
A terhesség 5. hete már az az időszak amikor az áldott állapot ténye kezd egyértelművé válni, és ez az ún. terhességi tünetekben is megmutatkozik, mely időszakot minden kismama más érzelmi megnyilvánulásokkal él meg.
5 hetes magzat fejlődés
Az 5. héten megkezdődik a szív és a primitív keringési rendszer kialakulása, így a hét végére már felismerhetőek az erek kezdeményei és a vér első alakos elemei. A keringési rendszer lesz az első, amely önálló működésbe kezd az embrióban. A végleges csíralemezek kialakulása után egy lényeges fejlődési mozzanat történik, vagyis az idegrendszer telepének elkülönülése az ektodermától. Az ún. velőlemez az embrió elülső végén már eleve szélesebb, ebből fog kifejlődni az agy.
Tehát az embrió ezen a héten elkezd hosszában növekedni, és szerveinek nagy része (szív, gyomor, máj) is formálódik. Megkezdődik az emésztési-, keringési- és idegrendszer kialakulása.
Testi változások a terhesség 5. hetében
Fontos odafigyelni a mellekre, ugyanis ebben az időszakban érzékenyebbé válnak. Sok nőnek ez az első fizikai tünete a várandósság idején. Ennek a szakasznak kísérő tünete még a fáradtság, émelygés, puffadás, de kívánósság is jelentkezhet, főleg só-, vas- és C vitamin- tartalmú ételek iránt.
Ezek a várandósság ideje alatt végbemenő változások még nem fogják megakadályozni a kismama mindennapi tevékenységeinek elvégzését. De van egy pár dolog, amire viszont oda kell figyelni.
Általánosan észlelhető tünetek a terhesség 5. hetében:
- elmaradt a menstruáció
- vonzódás és undor bizonyos ételekkel szemben
- fáradtság: most fejlődik ki a méhlepény, ami sok energiát elvesz
- megnövekedett nyáltermelés is előfordulhat
- hányinger, émelygés: bár jellemzően reggel erősebben, de a nap bármelyik szakában előfordulhatnak ezek a tünetek
Életkörülmények változásai
Az elkövetkező 9 hónapot végig kísérő hormoningadozások, megspékelve a testi változásokkal és az a tény hogy egy, az egész életet gyökeresen megváltoztató élmény időszakán megy keresztül a kismama, hatalmas változást jelent. Teljesen normális jelenség, hogy a jókedv, a levertség, a düh, az érzelmesség, a vitalitás, a bizonytalanság érzései felváltva kavarognak, és akár egy órán belül is váltakoznak a kismamában.
Az 5. héten történő terhességi vizsgálatok
Ha a babavárás augusztus és február között válik egyértelművé, tanácsos házi orvossal való konzultáció az influenza illetve Covid-19 elleni védőoltásról. Az influenza elleni oltás nem csak biztonságos, de ajánlott is a kismamák számára, és bármely trimeszterben beadható az anya és babája védelmére. Ugyanakkor nem minden oltóanyag ajánlott az első trimeszterben. Mivel az embrió jelenleg a legveszélyeztetettebb a vírusokkal szemben, nem szabad élő vírust tartalmazó oltást (pl. kanyaró, mumpsz, rubeola) felvenni.
PÁNIKROHAMOK?
A várandósság lehet a félelem és nyugtalanság időszaka, főleg azoknál a hölgyeknél, akik első babájukat várják (és nem tudják, mire számíthatnak). Egy kis aggodalom normális is, és a legtöbb esetben elkerülhetetlen.
De mi van akkor, ha az aggodalmak pánikká alakulnak?
Ha a kismamának előzőleg, terhességen kívül is voltak pánikrohamai, akkor valószínűleg jól felismerhetőek a tünetek (általában azoknál a nőknél alakul ki terhesség alatt, akiknek már volt előtte is). Ezeket a rohamokat jellemzi az erős félelemérzet, melyet felgyorsult szívdobogás, izzadás, remegés, lélegzetvesztés, fulladás, mellkasi fájdalom, hányinger vagy hasi fájdalmak, szédülés, zsibbadás, illetve váratlan hidegrázás és hőhullám is kísérhet. Egy ilyen roham nagyon megijesztheti a kismamát, főleg első alkalommal. De szerencsére, nincs ok az aggodalomra, hiszen ezek a pánikrohamok nem befolyásolják a magzat fejlődését.
Mégis, ha pánikrohamra kerül sor, fontos tájékoztatni erről az orvost. A várandósság alatt legjobb, ha a kezelés gyógyszerek nélkül történik (egyébként is). De, amennyiben szükség van gyógyszeres terápiára, hogy a kismama jobban érezze magát (ami persze a magzatnak is jó lesz, ha a kismama a szorongás végett nem tud enni, aludni és elvégezni a mindennapi teendőket), az orvos, megfelelő specialista segítségével, dönti el, hogy melyik orvosságot írja fel. Természetesen figyelembe veszik, hogy olyan gyógyszert kapjon a kismama és olyan dózisban, ami a legjobban hat ebben a helyzetben, de legkevésbé kockázatos a magzat számára. Ha a leendő anya már terhessége előtt is szedett orvosságot pánikroham, nyugtalanság vagy depresszió végett, akkor megeshet, hogy szükségessé válik az adagolás mennyiségének megváltoztatása.
Habár a gyógyszerek szedése az egyik legmegfelelőbb kezelés a szélsőséges eseteknél, de nem az egyetlen.
Létezik számos alternatív módszer, melyeket alkalmazni lehet a hagyományos gyógyszeres kezelés helyett, vagy mellett. Ide tartozik elsősorban:
- a helyes és rendszeres táplálkozás (nagyobb mennyiségű omega-3 zsírsav bevitele nagyban segíthet), a cukor és a koffein kerülése (a koffein különösen elő tud idézni nyugtalanságot), a rendszeres testmozgás és a relaxáció.
Beszélgetés a többi kismamával szintén hozhat nagy megkönnyebbülést, hiszen tartozni valahova mindig jó érzés. Főleg olyan helyre, ahol mindenki ugyanabban a cipőben jár.
Az 5. hét teendői:
- Ajánlott beszerezni egy várandósságról szóló könyvet.
- Jól jöhet egy napló vagy emlékkönyv, amiben a kismama feljegyezheti várandóssága mérföldköveit, tüneteit és a következő kilenc hónappal kapcsolatos kérdéseit.
- Fontos a megfelelő folyadékpótlás (napi 2l víz).
- Influenzaoltásra lehet szükség, ha éppen influenzajárvány van, amikor tudomásra jut a terhesség létrejötte.
Tanácsok az 5. hétre
Amennyiben a kismama eleget alszik, az mindenképp jó hatással lesz a közérzetére. Napi nagyjából nyolcórányi alvás csodákat művelhet. Főleg ebben az időszakban, amikor a kismama igen fáradékony. Ez a megemelkedett progeszteronszintnek, az alacsony vércukorszintnek, az alacsonyabb vérnyomásnak és a megnövekedett vérvolumennek köszönhető.
Fontos tudni a kismamának:
Ha nem mutatkozik kifejezett undor bizonyos ételek iránt, akkor is van pár olyan élelmiszer, amelyet tanácsos elkerülni, ilyenek:
a lágy sajtok – a camamber, a brie, a kék sajtok, a kecskesajt vagy a feta, a nyers vagy félig elkészített húsok és halak – többek közt a virsli vagy a löncshúsok, a nyers tojás vagy az azt tartalmazó édességek, mint a fagylalt, a tiramisu és a gyümölcshabok, illetve a pástétomok.
A várandósság alatt – és ez különösen igaz az első trimeszterre -, a kismama nagyon aluszékonnyá válhat. A szervezet megköveteli magának a pihenést, hiszen sokkal nagyobb teher hárul rá, ennek ellenére nem kell lemondani a kávéról, amennyiben a kismama meginná azt. Egy több ezer terhes nőt vizsgáló kutatás eredménye szerint napi 1-2 csésze nem túl erős kávé semmilyen káros hatást nem gyakorol a magzatra.
Amennyiben a kismama cicabarát és házi kedvence egy cica, annak alomtálcáját már nem tanácsos takarítani, főleg ha a cica kijárós.
A Toxoplazmózis nevű betegséget hordozhatják a cicák is, ami az ürülékükön keresztül megfertőzheti a kismamát, ha nem esett még korábban át rajta, és nem szerzett védettséget (a betegség súlyos fejlődési rendellenességeket okozhat a magzatban).
Fontos tudni a partnernek:
Mivel a testmozgás fontos a várandósság során, ezért legalább 20-30 perc séta ajánlott a 14. hétig (utána már el lehet kezdeni kismama tornára járni, ha minden rendben van a terhességgel). Noha a testmozgás bizonyítottan enyhíti az émelygést, az első trimeszterben sok kismama túlságosan fáradtnak érezheti magát hozzá. Remek ötlet új rutint bevezetni a kora reggeli vagy vacsora utáni séta által a partnerrel. Kutatások szerint azok a párok, akik együtt mozognak, elégedettebbek a kapcsolatukkal, valamint a stressz szintjük is alacsonyabb. Emellett nagyobb valószínűséggel folytatják az egészséges és kapcsolatot erősítő szokást a baba születése után is.