A várandósság 37. hete – harminchét hetes terhesség
Harmadik trimeszter – kilencedik hónap
Hátralévő hetek száma: 3

A 37 hetes terhesség, az az időszak, ahonnan kezdve szinte bármikor várható a baba érkezése. A nők 54%-a szül meg a 37. és a 39. hét között, általában komplikációmentes szülésbefejezéssel. Erre az időszakra a magzat már orvosilag is érettnek számít a megszületéshez, ezért nem késleltetik a kicsi világrajöttét.
37 hetes magzat fejlődése
Ha a magzat a 37. héten jönne a világra, már nem számítana koraszülöttnek. Súlya születéséig gyarapszik. Ugyanakkor lényeges észben tartani születési hosszát és súlyát tekintve, hogy igen nagy egyéni változatosságok mutatkozhatnak.
A magzat koordinációs készsége a 37. hétre már olyan fejlett, hogy bármit meg tud ragadni az ujjaival. Ha fényt érzékel a méhen belül, arrafelé fordul. Jó esetben feje ekkorra már elhelyezkedett a kismedencében, felkészül a szülésre. Ennek köszönhetően az édesanya légzése is könnyebbé válik, ahogy a méh leszáll a rekeszizom alá.
Az ultrahang vizsgálat alapján mért magzati méretek a terhesség 37. hetében:
BPD (fejátmérő):
92 (+/- 6,5) mm
HC (fej körfogat):
321 (+/- 25) mm
AC (has körfogat):
333 (+/- 35) mm
FL (combcsont hossz):
72 (+/- 5,0) mm
Fontos! A feltüntetett értékek hozzávetőlegesek, átlagértékek, a magzati kor, valamint az egyéni tényezők függvényében eltérőek lehetnek, ami nem jelenti azt, hogy bármilyen probléma lenne, ezzel kapcsolatban minden esetben az orvos a mérvadó. Az értékeket az ausztrál népesség átlag adatai alapján, S Campbell Westerway határozta meg.
Testi változások a terhesség 37. hetében
A kismama szervezete a 37. héttől többféleképpen készül fel a szülésre.
Egyrészt nő a Braxton Hicks-összehúzódások száma, ami készíti a méhet a szülési fájásokra. Másrészt pedig emelkedni kezd az ösztrogénszint, ami elősegíti a méhnyak felpuhulását és tágulását. Ugyanakkor ezek a változások fellazítják a nyákdugót is, ami eddig védte a méhnyakat a baktériumoktól. A rózsaszínes nyák távozása annak jele, hogy a test felkészült a szülésre, viszont a nagy napra lehet, hogy még napokat kell várni.
A kismama testsúlyának gyarapodása általában ebben az időszakban lecsökken, vagy teljesen megáll.
Általánosan észlelhető tünetek a terhesség 37. hetében:
- Braxton Hicks kontrakciók
- vizesedés, lábak, kezek, arc duzzanata
- lábgörcs
- alhasi fájdalom
- puffadás, székrekedés, gyomorégés
- álmatlanság, fáradtság
- gyakori vizelési inger
- mellek szivárgása
- bőséges hüvelyi folyás
- fejfájás
Életkörülmények változásai a 37 hetes terhesség alatt
Ebben az időszakban a kismama már csak a szülésre, annak lefolyására tud fókuszálni. Gyakran álmodhat is róla. Mivel a pocak nagysága, a folytonos hólyagürítés és a felkészítő méhösszehúzódások kellemetlenséget okozhatnak, ezért a nyugodt alvás sem biztosított. Ez magával vonhatja a kismama fáradtságát, nyugtalanságát is. Ezek a tünetek teljesen normálisak a szülés előtt időszakban. Érdemes őket megbeszélni a kismamához közel álló személlyel, aki megnyugtatja és támaszt nyújt. Amennyiben a negatív érzések állandósulnak, tanácsos szakember felkeresése, az esetleges depresszió elkerülése érdekében. A szülésfelkészítő tanfolyamok nagyban hozzájárulhatnak a kismama magabiztosságának növelésére.
A GYERMEK SZÜLETÉSE MINDEN ELEMÉBEN KINCS!
• A köldökzsinór-őssejtek gyűjtése mindössze pár percet vesz igénybe és nem befolyásolja a szülés menetét.
• Az eljárás egyszerű, semmilyen kellemetlenséggel vagy veszteséggel nem jár az újszülött és az anya számára.
• A megőrzött őssejtek szükség esetén azonnal rendelkezésre állnak.
• A fiatal kölökzsinór-őssejtek nagyobb regenerációs képességgel bírnak, mint más felnőtt szövetekből kinyert társaik.
• A levett köldökzsinórvér és szövet sejtjei 100% -os genetikai egyezést mutatnak gyermeke szervezetével, és a család tagjai esetében is jelentős az ilyen őssejtek befogadásának valószínűsége.
• A köldökzsinórvér vérképző őssejtjei (hematopoetikus őssejtek vagy HSC-k) több mint 80 különböző, a vérrel és az immunrendszerrel kapcsolatos betegség kezelésére használhatóak fel.
• Matične ćelije (mezenhimalne matične ćelije ili MSC) u tkivu pupčane vrpce pružaju još više mogućnosti za regenerativnu medicinu.
• A mesenchymális őssejtek képesek csont-, porc-, ín- és izomszövet létrehozására, így számos gyakori betegség kezelése esetén felmerül ezen őssejtek felhasználása.
• A hematopoetikus és a mesenchymális őssejtek együttes alkalmazása ígéretes módszer a transzplantációk sikerének növelésére.
A köldökzsinórvérből származó őssejtek és a köldökzsinór-szövetből származó őssejtek megőrzése révén Ön hosszú távra gondoskodhat arról, hogy szerettei maximális mértékben részesülhessen a regeneratív medicina nyújtotta lehetőségekből.
A 37. héten történő terhességi vizsgálatok
A kismamának a 36. héttől hetente kell terhességi vizsgálatra járnia.
A nőgyógyász ekkor már folyamatosan követi a magzat, a magzatvíz és a méhlepény állapotát, valamint megnézi a CTG vizsgálat során kapott eredményeket, amely a magzat szívhangjait, mozgását és a méh tónusát detektálja.
A 37. hét teendői:
- ajánlott számolni a magzati rúgásokat
- érdemes még átnézni és pótolni, ha hiányzik, a kisbaba születéséhez szükséges dolgokat
- érdemes minden felmerülő kérdésre szakértői választ keresni
- célravezető a választott nőgyógyásszal megbeszélni a császármetszés lehetőségét is
Tanácsok a 37. hétre
A 37. héten már itt az idő, hogy a kismama beszéljen nőgyógyászával a császármetszésről, attól függetlenül, hogy az tervezett lesz-e vagy sem. Lényeges tudni, hogy mikor és hogyan történik az eljárás, hiszen a szülések 40 százaléka császármetszés.
Ezt is tudni kell a császármetszésről!
A császármetszések egy része előre tervezetten történik (előlfekvő méhlepény, haránt/farfekvés, ikerterhesség, magas vérnyomás, magas dioptria vagy egyéb okok miatt), de az esetek többségében nem lehet előre tudni, hogy hüvelyi vagy műtéti úton fog-e a baba megszületni.
Érdemes az alábbi kérdéseket feltenni a nőgyógyásznak:
- Melyek a császármetszés leggyakoribb okai?
- Bent lehet-e a partner műtét alatt?
- Mikor lehet együtt az anya a babával?
- Mikor szoptathat az anya műtét után?
- Milyen műtét utáni fájdalomcsillapításra van és biztonságos-e a szoptatás ez mellett?
- Meddig tart a felépülés? Milyen a műtéti heg? Mikortól lehet teljes életet élni császármetszés után (fürdés, szex, testmozgás, munka)?
Amennyiben a császármetszés tervezett és a pár már nem tervez több gyermeket, érdemes beszélni az orvossal arról, hogy van-e lehetőség a petevezetékek elköttetésére műtét alatt.
A császárszülés történelme egészen az ókori időkig nyúlik vissza. Egy görög monda szerint Asclepius - az orvostudomány atyja - császármetszéssel segítette világra Apollót anyja méhéből. Korábban elsősorban haldokló anyákból mentették ki így a gyermeket, de mára már hazánkban a szülések közel 40%-a császármetszéssel történik.
Fontos tudni a kismamának:
A kis jövevény már bármelyik nap megszülethet. Ez kétségkívül izgalmas dolog és minden bizonnyal ijesztő is egyben. Nem szabad elfelejteni, hogy igazából senki sem tudja, pontosan mi indítja el a vajúdást. Ugyanakkor a női test tudja, hogy mikor jött el az idő, mikor érett teljesen a magzat a születésre. Ekkor olyan vegyületek szabadulnak fel (ún. prosztaglandinok), amelyek elvékonyítják, megpuhítják és kitágítják a méhnyakat. Amikor nagy mennyiségben termelődnek, ezek a prostaglandinok arra ösztönzik a méhet, hogy kezdjen összehúzódni, akaratlan izommozgásokat váltanak ki, amelyek a szülőcsatornán keresztül kifelé tolják a magzatot. A természet szépen megalkotta ezt a folyamatot.
Ugyanakkor nem kizárt a császármetszés sem. Hiszen megtörténhet az is, hogy a baba nincs a megfelelő születési pozícióban, vagy, hogy a kismama egészségi állapota nem engedi meg a hagyományos szülést, mert komplikációk léphetnének fel. De még egy hagyományosan induló szülés is végződhet császármetszéssel, ha a szülés nem olyan ütemben halad, mint kellene, vagy a magzat nem jut elég oxigénhez.
Bármely esetben nagyon fontos észben tartani, hogy a szülés kimenetele nem befolyásolja a szülő nő anyai képességeit. Vagyis lényegtelen, hogy az anya császármetszéssel vagy természetes úton hozza világra babáját, a kis jövevény számára Ő lesz a legjobb édesanya!
Fontos tudni a partnernek:
A partnernek lényeges beszélni a saját, szüléssel kapcsolatos félelmeiről, aggodalmairól. Ezeket akár az orvossal is átbeszélheti, esetleg más, tapasztalt apukákkal, akik már részt vettek az apásszülésben.
A kispapák leggyakoribb félelmei többek között a következők:
– Időben beérünk-e a kórházba?
– Nem leszek-e útban?
– Megfelelően fogom tudni támogatni a partnerem?
– Fogom-e bírni a kedvesem szenvedni látni?
– Fogom-e bírni a szülés látványát?
– Megfelelően fogom-e tudni képviselni a partnerem érdekeit?
Fontos tudni, hogy ezek az érzések teljesen természetesek és normálisak, különösen, ha az első gyermekről van szó.
Amennyiben nem lesz apás szülés, a partnernek akkor is lehetnek félelmei az apasággal kapcsolatban. Nagyon lényeges a párnak minden érzést átbeszélni, még mielőtt a kicsi világra jön. Mivel az apukák körében is előfordul a szülés utáni depresszió, ezért rájuk is oda kell figyelni. Némely esetekben ajánlott szakemberrel való konzultáció.